Amikor a színház fontosságáról, kultúraformáló hatásáról beszélünk, általában olyan előadásokra gondolunk, amelyek a felnőtteket szólítják meg, holott a színházi nevelést a társadalom legfiatalabb tagjainál, a gyerekeknél ajánlatos kezdeni. S hogy a színdarabokkal való találkozás fejlődéslélektanilag nem lehet elég korai, igazolja a Szabadkai Gyermekszínház Pelenkás színháza, melynek előadásai a legkisebbekhez, a 0-tól 36 hónapos korúakhoz szólnak. A mászók, totyogók, tipegők, s a már futkározó kicsik itt megismerkedhetnek a színházi közeggel, a színpadon elhelyezett babzsákfoteleken vagy szülői ölben üldögélve szívhatják magukba a szinte karnyújtásnyira játszódó színdarab levegőjét, s a húszperces előadások végeztével együtt játszhatnak a színpadon színészek és gyerekek, átbeszélve, eljátszva a látottakat.

Eddigi Pelenkás színházi előadásai sorát a szabadkai gyermekszínházi társulat újabbal gazdagította, nemrég mutatták be ugyanis a Branislav Trifković rendezésében készült Maszatoló – Pancsoló című előadást, amely, a város multikulturális jellegére utalva, kétnyelvű, azaz a benne lévő párbeszédek magyar és szerb nyelven is elhangoznak. A három szereplő, az apa, az anya és a kislányukat játszó, illetve az őt megszemélyesítő bábot animáló színészek, azaz Kocsis Endre, Danka Balać és Vörös Imelda egy vegyes ajkú családot jelenítenek meg, amelyben az anya szerb, az apa pedig magyar, s mindketten saját nyelvükön társalognak kislányukkal.

A produkció két hétköznapi szituációt jelenít meg a színpadon, mindkettő közös családi program. A Maszatolóban a kertben való tevékenykedés: virágültetés, locsolás, a kikelő palánta ápolása, a kártevők elhessegetése zajlik, a Pancsolóban pedig a kerti munkában elkoszolódott, maszatos kisgyereket fürdetik meg a szülők. A gyerek persze nem szeretne fürödni, ezért a szülők kis játékokat mutatnak be, amelyekkel megkísérlik meghozni a kislány pancsolási kedvét.

get_img (1)

A mókás, mindenki számára ismerős jelenetek gyereket-felnőttet egyaránt elszórakoztatnak, lévén, hogy a történet részletgazdag, színes díszletben játszódik, melynek központi eleme egy félbevágott, hol kiskertként, hol fotelként, hol kiságyként funkcionáló fürdőkád; a háttérben pedig varázslatos ábrák váltakoznak, ugyanis egy írásvetítő, néhány rajzos fólia és egy vízzel telt akvárium felhasználásával égszínkék tenger hullámzik, és különböző állatfigurák elevenednek meg a szereplők háta mögött. A játékosságot a tarka, ki-be húzható, falakat helyettesítő függönyök, valamint a színes jelmezek, elsősorban a tarka csizmák fokozzák. A szereplők lábára kerülnek ugyanis a világ legszebb gumicsizmái, közülük is a meggypiros az abszolút nyerő. Némelyik csizmában ráadásul virág is nyílik, így a csizmák, botcsinálta virágtartóként, a szemétről kimentett fürdőkád mellett, az újrahasznosításra, a környezetvédelemre is felhívják a figyelmet.

Branislav Trifković rendező nemcsak a történetválasztásnak, a színészi gárdának és a látványelemeknek köszönhetően varázsolt a színpadra egy jól működő, fiatalos és hangulatos előadást, hanem a produkció zenei világának köszönhetően is. A jó nevű brit alternatív színházi társulat, a The Tiger Lillies zenéjét használta ugyanis fel a Maszatoló – Pancsolóban. A kabaré és a punkzene sajátos ötvözetét művelő együttes zenéje megfelelő választásnak bizonyult, hiszen csak finom, instrumentális részeket emelt be a rendező előadásába. Amint megszólal a harmonika és felhangzik a

füttybetét, a nézőnek is kedve támad zsebre vágni a kezét, és társulni a színészekhez, hogy közösen bandázzanak egy jót: ültessenek napraforgót, kergessenek madarat és csapják a habot egy nyakig telt kád vizében.

A narrátor-mesélők: Otmar Hegediš és Gál Elvira is hallhatóan vidáman csatlakoznak ehhez a jókedvű társasághoz, s a díszlet- és jelmeztervező Kanyó Janovics Erika sem lehetett ezzel másként, hisz az általa színpadra álmodott színek és formák a gyermeki fantáziavilágot, játékosságot és jókedvet idézik.

Trifković maszatoló-pancsolója nem akar többnek látszani annál, ami: egy szórakoztató gyermekdarab, melynek egyszerűségében rejlik a nagyszerűsége. Úgy szólítja meg közönségét, a legkisebbeket, hogy nemcsak ők, hanem az őket elkísérő felnőttek is mosolyogva bólogatnak a végén, hogy lám-lám, hát így is lehet…

Csík Mónika

forrás: Magyar Szó

Advertisements