Mi vonzott Svetislav Basara regényében, amelyet, mint az köztudott, a nyolcvanas évek végén Jugoszlávia metaforikus elemzéseképp írt meg, megsejtve annak széthullását?

Egy híres brit reneszánsz szerző egy skót zsarnokról írt drámát, amikor a trónon a Tudor házat egy skót király váltotta le. Konkrét alkalom szülte, mégis a zsarnokság őrületéről írott legnagyobb dráma lett a Macbeth. A Fáma a biciklistákról sem egyszerűen egy konkrét társadalmi rendszer szétesését sejti meg, hanem a politikai konstrukciók szétesését. Az uniók, a globális szervezetek, a katonai, pénzügyi, politikai konstrukciók szétesését, és végsősoron az ideológiák pusztulását. Ebben rejlik Basara regényének univerzalitása. Én magam 2010 körül olvastam először, és jól kommunikált velem, még ha nem is sok közöm van érzelmileg Jugoszlávia széthullásához. (Túl fiatal vagyok, hogy pontosan emlékezzek.) Ha a regény így tudott hatni valakire, aki a regény megírásának eredeti okait nem értheti minden részletre kiterjedően, akkor feltételeztem, hogy az előadás is tud kommunikálni más szinteken.

A darab szongjai igen kritikusak, ironikusak és elgondolkodtatóak.

Nagyrészt a regény szövegéből gyártottam őket, az adaptáció részei. Viszont lehetetlen volt elmenni Basara olyan rokon gondolkodású írótársai mellett, mint például Umberto Eco, aki az összeesküvéselméletek és azok létrejöttének nagy ismerője volt. A Fáma a biciklistákról című nótát A prágai temető inspirálta, más szongokban rejtőzik egy-két utalás A Foucault-ingára. A dalok egyébként lehetnek elgondolkodtatóak, de válaszokat nem várhatunk tőlük a világ globális problémáira. Ha válaszokat tudnék adni, a világ már rég megváltozott volna. Nincs varázsrecept, a változáson lassan kell dolgozni. Brechttel vagyok ebben a kérdésben: ahhoz, hogy a világot megváltoztassuk, az embereket kell megváltoztatni. Az elkötelezett színház ennek egy lehetséges módja.

Az előadás a világot mint elmegyógyintézetet tételezi. Hogyan lehet normálisnak maradni és elhárítani a társadalom elektrosokkjait?

A rendszer és a globalizáció maga is a diktatúra egy formája, az egyénre erölteti a maga formáit és szabályait. Ha túl közel megyünk, fennáll a veszély, hogy elkap az örvény és magával ránt. Ha túl messziről nézzük, hidegen és racionálisan, fennáll a veszély, hogy valamiféle apátiába süllyedünk. Egyensúly kéne, amit nagyon nehéz megtalálni.

 

Vojislav Alimpić

forrás: zppv.org

Advertisements