A Zsinórpadlás egy Terék Anna-verssel, konkrétan a Hangos disznók harapnak című tavalyi Tanyaszínház-előadás záródalának szövegével köszönt mindenkit, aki szereti a magyar költészetet és a színházat.

 

Így múlik az élet itt már,

fekete és nyúlik a nyár,

kezem közül kiszökik

az élet, az idő.

 

Minden reggel újabb remény,

unalom és rossz vélemény,

összetörik lassan bennem

mindegyik csont.

 

Szorít, húz és nyúz az élet,

de a reggelektől már nem félek,

minden nappal közelebb lépek

az éghez, a véghez.

 

Porral fújja a szél a falut,

ha elindulsz, messzire nem jutsz,

tartja a lábad, húzza és rángat

vissza ez a föld.

 

Túl erős az ín, az izom,

cuppan, nyomot hagy a sáron

a mozduló lábad, a tétova lépted,

merre is lépjek?

 

Így szakad fel lassan az ég,

hullik ránk a csillag, a fény,

messzire csúszik már tőlem a falu.

 

Mint árnyék, kísér el a por,

bárhol vagyok, szúr és karcol,

húzza tüdőmet, fojt és nem enged

élnem, aludnom.

 

A tornak vége, az ég csupa vér

A kés lassan a torkomig ér

uram, kérlek, mondd meg nekem, hol van az otthon?

Hol van az otthon?

Advertisements