Az Újvidéki Színház ajánlója legújabb előadásukhoz!

„Létezik-e kollektív bűnösség, helytálló-e a súlyos bibliai tétel, hogy az Isten megbünteti az atyák álnokságait a fiakban harmad és negyedíziglen? Nikita Milivojević, a darab rendezője nem keres vétkest, nem mutogat ujjal, hanem kérdéseket vet fel. Kötelességünk-e vállalni a felelősséget elődeink vétkei miatt? Nevezhetőek-e véteknek az ő cselekedeteik egy olyan korban, amikor a puszta túlélés és megmaradás volt a tét? Vajon a megtisztuláshoz vezető út a megbocsátás?” – Ezzel a szöveggel vezeti fel az Újvidéki Színház a magyar irónia nagymesterének műveiből szabad asszociációsan készült előadást, amely Esterházy talán legnagyszerűbb címét veszi kölcsön a politikai múlt költői elemzéséhez.

– A Kis Magyar Pornográfia legalább három Esterházy-regény ihletésére született, ezek közül nyilván az egyik a Kis Magyar Pornográfia, de nem hagyhattuk figyelmen kívül a szerző életét sem, amely szorosan összefonódik a regényeinek tapasztalatával – mondja a rendező, Nikita Milivojević, akinek álomtempójában íróasztalok közlekednek jobbra-balra, papírtömegek hullanak, regények sokszorozódnak, Esterházy-szövegrészletek röpködnek és keverednek el a napilapok, tévéhírek, Beatles-számok, színek és évek citatológiai rengetegében. Íme a pornográf világ!

– Nem tudom, mikor szerettem bele utoljára egy címbe ennyire, mint ebbe – nyilatkozik erről Nikita Milivojević, a szerbiai rendezés egy kultikus figurája két próba között. Az előadás olyannyira az ő munkája, hogy a sejtelmes zenétől a kifinomult kosztümvilágig minden az ő ízlését tükrözi. – Kis Magyar Pornográfia! Tökéletesen körülírja a világról alkotott fogalmaimat. A magyar pornográfia természetesen nem magyar – lehet ez szerb, európai, vagy akár világpornó is. Ennek semmi köze az erotikához, sokkal inkább egy metafora. Donald Trump, a multimilliárdos kvázi a szegények és elesettek érdekeit képviseli, azok pedig rá szavaznak. Vagy itt van Európa és a Brexit, a végtelen menekültáramlat, a határok kérdése… Ez ám a pornó! Van valami képmutató és pornográf abban, ahogy mi élünk, ahogy a világ működik.

Amellett, hogy Sirmer Zoltán Narrátor-szerepe telíti a darabot és visz minket végig a kisszerűség és a pókhálós múlt fragmentumain és anekdotisztikus világán, a múlt szelleme, az Apa figurája nyomja rá leginkább pecsétjét erre az álomutazásra. Az Apát Balázs Áron alakítja kevés szóval, de sűrű jelenléttel. Ha szabad így fogalmazni, ő maga a múlt, amely immár valóban kísértet lett, a kommunizmus kísértete. Ám a megírt és újra kiásott múlt sok közös vonást mutat jelen társadalmunkkal.

– Ha nálunk nyílnának ki a dossziék és mindenkinek ki kellene mondania, mit tesz és mit tett a múltban valójában, egy ilyen lépés az egész társadalmat sokkolná, mondja Balázs. – Sosem tudhatod, kik vannak körülötted. Nem tudhatod, valóban szomszédod-e a szomszédod vagy valami egész más. Én próbálok úgy élni, hogy ez az egész ne illessen, csak a gerincem maradjon a lehető legegyenesebb. Az, aki tud aludni úgy, hogy nem annak látszik, aki valójában – hát aludjon. Manapság nincs egy szusszanásnyi idő sem ilyesmivel foglalkozni: amikor mi diákok voltunk, az utcára mentünk az igazunkért, most egy másik generáció van kint, nincs fellélegzés, egy mókuskerék az egész.

Sirmer Zoltán hipszterszemüveget és öltönyt ránt, valamint szakállt növeszt a Narrátor szerepéhez. Feladata azonban nem puszta narrálás: emberi kétségek egész sorát játssza el a levéltári szekrények árnyékában. – Az embernek össze kell raknia az életét. Újratanulja, újravizsgálja a múltat, a legapróbb részletekig. Hiszen kiderülhet, hogy például a gyermekkorában úgy szeretett focimeccsek csak egy besúgó jelentésének apropói voltak.

Nikita Milivojević így vall erről: – Ebben a történetben a rendszer működésére derül fény pár pillanatra. Majdhogynem oidipuszi történetet nézhetünk végig az igazság álságos voltáról. Merthogy az igazság mindig a felszín alatt van, a látszólagos égi harmónia és rend makulátlansága alatt. De a szekrényekben (és főleg az íróasztalokban) mindig ott van egy-egy csontváz. Az igazság manipulálása az a téma, ami miatt ebbe az előadásba belefogtam.

Ma este az Újvidéki Színházban elhúzódik a függöny, de ez a függöny nem a színpadot takarja. A múlt van mögötte, ami könnyedén jelenné és jövővé válhat. Felnyílik a színpad, az írógépek zakatolnak, írják az életünket. A mi kis magyar–szerb pornográfiánkat. Péter által homályosan.

Advertisements