Május 5-én a Kosztolányi Dezső Színházban bemutatóra kerül sor, a Hajnali 4 című előadást Selma Spahić állítja színpadra

 

Selma Spahić térségünk gyakran foglalkoztatott rendezője. Néhány évvel ezelőtt együttműködött a szabadkai Népszínház szerb társulatával, ekkor a Natatorijum című előadást rendezte, tavaly pedig a Desiré fesztiválon láthattuk a Tyúk című előadását. A bosznia-hercegovinai rendezőnő ezúttal a Kosztolányi Dezső Színházban rendezi a Hajnali 4 című előadást, amelynek bemutatója május 5-én lesz.

Hogyan került sor az együttműködésre a Kosztolányi Dezső Színházzal?

– Évek óta kísérem a Kosztolányi Dezső Színház munkáját, legfőképpen Urbán András előadásain keresztül. Mindig is csodáltam a társulatot és azt, ahogyan dolgoznak. Nagy öröm számomra, hogy a KDSZ-ben rendezhetek. Eléggé felszabadultnak érzem magamat ahhoz, hogy a kételyeket és félelmeket megosszam a színészekkel, a fennakadásokat pedig nevetve oldjuk meg. Térségünkben ritka az ilyen társulat. Nyitottak, odaadóak és készek arra, hogy bármit kipróbáljanak, gátlások nélkül. Az előadáskészítés mindenkinek prioritás. Nem csupán a színészeknek, hanem az egész szervezői- és technikai csapatnak is.

Mi képezi a Hajnali 4 alapját? Miről fog szólni?

– Wisława Szymborska művein alapszik. A Nobel-díjas lengyel költőnő az irodalomtörténet különleges hangja, nekem személyesen nagyon fontos a munkássága. Az előadás azokra a témákra épül, amelyek őt leginkább foglalkoztatták, ilyen az emlékezet, a halál, az ember és a természet viszonya, a növények és az állatok… Ez így első hallásra nagyon általánosnak tűnik, azonban Wisława varázslatos egyszerűséggel ír a hétköznapokról. Például politikai témájú versében a hangya szemszögéből ír, ahogyan zavartalanul haladhat át a határokon, és senki sem állítja meg azt tudakolva, hogy merre tart. Egy másik versében számtalan hangyával foglalkozik, amelyeket életünk során megölünk és ezzel nem is vagyunk tisztában. Az előadásunk címe Hajnali 4, és szeretnénk, ha azt a hangulatot hozná, ahogyan hajnali négykor érezzük magunkat, amikor némileg kilépünk emberi mivoltunkból és minden, ami lehetetlen, lehetségesnek tűnik.

Vizuális szempontból milyen élményt nyújt az előadás?

– A természet és a technológia ötvözete lesz, ami szerintem nagyon is ráillik arra, amit alapul vettünk. Drámai képet nyújt az elektromos vízforraló a kivágott fán, nem csupán ökológiai aspektusból, habár az is nagyon fontos. Valahol azt olvastam, hogy minden előállított műanyag még létezik. Ez szinte felfoghatatlan. A természet alapszabálya a halandóság, az elmúlás. Ennek egyszerűen így kell lennie. Ha pedig így van, akkor hogyan lehet összeegyeztetni ezt a kettőt? Érdekesnek ígérkezik az előadás: macskák és teknősbékák, kövek és mohák, mikrohullámú sütő és vetítőgép…

Kik vesznek részt az előadás készítésében?

– A jelmez- és díszlettervező Darinka Mihajlović, aki állandó munkatársam, Szabadkán a Népszínházban is együttműködtünk a Natatorijum kapcsán. A zeneszerző Draško Adžić, akivel szintén ekkor dolgoztunk együtt, ő Anđelka Nikolić rendezővel is dolgozott a KDSZ Szeretők című előadásán. A mozgással és koreográfiával Varga Heni lett megbízva, akit a szabadkai közönség már jól ismer. Először dolgozunk együtt, hozzáteszem: nagy örömömre.

A KDSZ weboldalán arról értesültünk, hogy a színészek macskamenhelyen jártak. Macskák is lesznek az előadásban? Merthogy a Tyúk-ban egy élő tyúkot láthattunk, amit egy meghökkentő jelenet követett…

– Nem kell aggódni, a tyúk jól van, a színészek az előadásban nem bántották igazából. Azért mentünk megfigyelni a macskákat, mert gyakori motívumként jelennek meg Szymborskánál. Néhány órát a társaságukban töltöttünk, barátkoztunk és megfigyeltük a viselkedésüket, mert a színészek macskákat is játszanak az előadásban.

Korábban is járt már Szabadkán, mik a benyomásai a városról?

– A legutóbbi előadásom a várossal foglalkozott, így nagy figyelmet szenteltem Szabadka történelmének és jelenének tanulmányozására. Sok időt töltöttem a Prozivka lakótelepen, ellátogattam a medencéhez, a gerontológiai központba, írókkal és pszichiáterekkel beszélgettem… Most nem a várossal foglalkozok és másképp is élem meg. Szabadka számomra olyan, mint egy gyönyörű romos épület, ahol még mindig élnek emberek, találkoznak a fiatalok és hemzseg a művészi potenciáltól. A romosságot egyáltalán nem negatív értelemben mondom, a polgári emelkedettség hamis burkolatának hámlására gondolok. Szomorú, ugyanakkor gyönyörű.

Idén már volt egy bemutatója, nemrég mutatták be Zenicán a Moja Fabrika című előadást. Milyen témát feszeget?

– Ez az előadás a Zenicai Vasművekről szól, alapításától a mai napig. Selvedin Avdić azonos című könyve alapján jött létre és valójában térségünk tönkrement ipari városainak sorsáról szól. Ezen városok lakóinak a gyárak identitásuk fontos részét képezték, bezárásukkal ezek az emberek nem csupán egzisztenciálisan és anyagi szempontból lettek szegényebbek, hanem identitásukban dezorientáltak. Az előadás fontos szegmensét képezik az interjúk a volt munkásokkal, akik megosztották velünk az emlékeiket.

Gyakran foglalkoztatott rendező a térségünkben, hol rendez Szabadka után?

– Ezután néhány hónapig a szarajevói MESS Fesztivál előkészületein dolgozok, majd pedig utam a Zágrábi Ifjúsági Színházba vezet.

Lejegyezte: Lukács Melinda

forrás: Magyar Szó

Advertisements