A Picasso kalandjai rendezője, Edvin Liverić visszatért Szabadkára, és színpadra… pardon, kávéházba álmodta a szabadkai Népszínház legújabb produkcióját, a Csak egy szóval mondd című produkciót melyet Elvira Lindo regénye nyomán Gyarmati Kata dramatizált.

 

Rajtad kívül G. Erdélyi Hermina és Ralbovszki Csaba játszik még benne. Milyen volt ismét Edvinnel dolgozni?

Amikor először dolgoztam vele, történt egy sajnálatos baleset, ami miatt pont a leglényegesebb időszakban, a főpróbahéten estem ki a Picassóból – a szerepet Hermina vette át később. Az addigi próbafolyamatról nem nagyon tudok bármit érdemileg nyilatkozni, de Edvinről igen: látszódott rajta, hogy mennyire nyitott mindenre, hogy milyen érdekes, új ötletei vannak, hogy milyen friss szellemiséget hozott ide közénk. Erre mindenképpen kíváncsi voltam már akkor is, és most ezt tulajdonképpen be is pótoltuk.

Edvin magával hozta Horvátországból Anoukot is, a kiskutyáját. Ő mit tett hozzá az előadás létrejöttéhez?

Ő teljesen színházi kutya. Próbakezdésre lenyugszik, leül, lefekszik valahova, nagyon szeretett például a díszletfotelben aludni, és egyáltalán nem zavarta, amikor jelenet közben odaültem mellé, vagy az ölembe vettem.Végig részt vett a próbákon. Most képzeld el, hogy az előadásban van kiabálás meg mindenféle dolog, de ő ezt megszokta, és ha idegen közeledett a próbaterem felé, akkor morgott az ajtónál, tehát teljesen védve voltunk a külvilágtól – ez nagyon aranyos volt tőle.

Mondod, hogy lesz kiabálás meg minden efféle dolog – gyerekek is nézhetik a darabot? Megértik-e?

Érteni biztosan megértik. Nagyon érdekes az előadás, mert aki nevetni akar, az talál benne humort, aki sírni akar, az arra talál majd okot, aki szórakozni akar, az szórakozni fog, aki mélyebbre akar ásni, az azt is megteheti, tehát nagyon sokoldalú műfajú lesz ez az előadás. A fiam most először nem nézett be a próbákra – ő tizenhárom éves – , eddig ezt mindig megtette, de most majd a bemutatón fogja látni először. Nekem ő lesz a mérce. Aztán majd meglátjuk. Én már csak felnőtt aggyal tudok gondolkodni. De kíváncsi vagyok a fiam reakciójára, hogy mit fog mondani.

Elképzelhető lenne például egy gimnazista korosztály megszólítása, bevonása, akár beszélgetés kezdeményezése az előadásról?

Szerintem a gimnazisták abszolút értik majd, nincsenek benne elvont  vagy erkölcstelen dolgok sem – inkább az lesz érdekes számukra, hogy nagyon közel vagyunk a nézőkhöz, nincs az az elzáró, biztonsági fal, mint a színházban – mintha egy filmet néznének 3D-ben: nagyon pici rezdülések is látszódnak. Itt nincs semmi trükk, minden érzés igazi, és ezek az érzelmek nagyon közelről fognak érkezni.

Ahogy említetted, sokoldalú az előadás, már magát a hangvételét illetőleg is, de ráadásul többen több szerepet is játszotok benne.

Igen, Ralbovszki Csaba három szerepet is alakít, bár van egy főbb szerepe, Morsa, aki az egyedüli férfiszereplőként nagyon fontos mozgatórugó az előadásban, viszont felváltva játsszuk az anyát is. Az anya csak egy picit más, mint maga a főkarakterem, mert Palmira [Greguss Erdélyi Hermina] anyja jelenik meg a karakter szerelmi viszonyában is, a barátnőjével való kapcsolatában is, tehát afféle visszatérő látomásként szerepel az életében.

Rendhagyó módon nem a Jadran színpadon, hanem a Klein house-ban lesz az előadás. Mit ad hozzá koncepcionálisan a tér?

A hely, a tér is a filmes elképzelés vonalát követi: itt a vécéajtó tényleg a vécéajtó, ha bemegyek és lehúzom a vécét, akkor az tényleg le van húzva. Vagy ha a raktárszobában öltözök át, akkor is mindenki tudja, hogy az a raktár. Hogy az asztal és a fotel, ahol most ülünk, az civilben is használt asztal és fotel. Szokták mondani, hogy egy jelenet színház a színházban, de ez most film a színházban, ha van ilyen. Ez is a háromdimenziós érzethez járul hozzá: a néző is benne van az előadásban, velünk együtt. Így közelebb kerül a néző, de a város is. Amikor próbálunk, meg szoktak állni a kirakatban az emberek, benéznek, kint pedig zajlik az élet, és így mi is részei vagyunk a városnak.

nella2

produkció meglepő design-t kapott. Miért a galambok?

Két galamb van a plakáton, az egyiknek picikét törött a szárnya – én pont így élem meg Milagros és Palmira, a két barátnő figuráját is, ők is két törtékeny porcelánfigura, de beléjük lehet olvasni Morsa és Palmira kapcsolatát, akik között egy szerelmi szál fűződik, amelynek szintén van több stációja. A spanyol hangulat is érződik benne, mivel spanyol a szerző. Edvin is sokat hivatkozott a spanyolok mentalitására, spanyol zene is szól az előadásban – valójában amolyan Almodóvar-féle giccsről beszélünk, minden kicsit túlzott, kicsit nagyobb. Én vetettem fel a műsorfüzet poháralátétként való megformázását, nem is gondoltam volna, hogy ez megvalósul, de külön örülök neki – lehet, hogy majd valaki össze szeretne gyűjteni egy kollekciót, és akkor többször is megnézi az előadást [nevet]. Egyébként döbbenetes nagyban látni ezt a rózsaszín virágos tapétát, ami a plakát háttere.

Zárszóként mit tennél még hozzá az eddig elhangzottakhoz?

Nagyon örülök, hogy megvalósult ez az előadás. 2014-ben fogalmazódott meg a vágy, hogy színdarabot csináljunk a regényből, amit akkor olvastunk Herminával. Örülök annak, hogy a Kata erre nyitott volt, sőt alkotótárs is lett. Az se titok, hogy a Herminával nagyon régóta vagyunk barátnők, ezért külön öröm együtt játszani. Nagyon jó csapat jött össze.

 

Készítette: Borbély Éva

forrás: Teátrum

Advertisements