A piac mellett ültünk le meginni egy török kávét. Nem egy puccos helyen, hanem egy olyanon, amelynek hangulata van. Ahol érezni az időt, annak múlását, a falakon a naptár is mintha táncolna. Anikó nem egy puccos csaj.

De ezt eddig is tudtam. Amit viszont nem, hogy miért is költözött vissza Magyarkanizsára, vagy hogy milyen projektumokon agyal jelenleg. Hiszen olyan nincs, hogy Kiss Anikó táncos-koreográfusnak ne legyen legalább egy tucat ötlete.

ancsa2

* Ancsa, én téged néptáncos korszakod óta ismerlek, azóta pedig folyamatosan követem az akcióidat. Egy gyors csapással áteveztél egy más mozgásstílus felé. Kortárs tánc, mozgásszínház. Lehet ilyen gyorsan átcikázni egyik táncstílusból a másikba?

— Több mint tizennégy évig néptáncoltam, de már az utolsó években járogattam különféle mozgásos workshopokra, s nagyon megszerettem. Ezért is bizonyult kevésnek, úgy éreztem, szívesen tanulnék még. Amikor felvettek Budapestre, a Színház és Filmművészeti Egyetemre, Horváth Csaba osztályába, ebből kaptam egy óriási szeletet. Rengetegféle mozgásmódszerrel ismerkedtünk. Modern tánc, kortárs tánc, tai chi, aikidó, és még sorolhatnám. És meg kell mondjam, egyáltalán nem zavart a néptáncos múlt. Sőt, hasznát is vettem.

* Például miben?

— A néptánc sokat fejleszt a ritmusérzéken, és ad egy magabiztosságot. Ami viszont egy picit negatív, hogy a néptánc kevésbé épít a felsőtest használatára, amit meg is éreztem, mert a gerincnek a mozgása koponyától a farokcsontig egy picit külön van választva. Nagy nyomaték van helyezve a lábra. Az a stabilabb. És nagyon fontos az izoláció, hogy külön tudj dolgozni a kezeddel és a lábaddal. De persze ezt is kiküszöböltem. Gál Eszter tanárnővel testtudattal és kontakttal foglalkoztunk, így ez két év alatt helyrejött, és sokkal nyitottabban tudtam tanulni a másfajta technikákat. De a néptánc olyan, mint a biciklizés vagy az úszás, nem felejted el, s utána az improvizációimba lépten-nyomon belekerültek néptáncos elemek is, persze alig felismerhető formában. A mai napig sokat táplálkozom a néptáncos múltamból. Izgalmas, hogy mennyire megjegyezte a testem a néptáncot.

* Sétáltam hozzád tegnap, este nyolc körül Kanizsa kísértetiesen üres utcáin, óriási nyugalmat érezve. Miért költöztél vissza ebbe a környezetbe Budapestről?

— Ez automatikusan alakult így, mert a suli vége felé már voltak munkáink. Egyik hónapban itt dolgoztam, a másikban már valahol máshol. De sehol nem volt annyi munkám, hogy ott ragadjak. Laktam Újvidéken négy évet, Budapesten ötöt, Szabadkán négyet. Szabadúszó vagyok, s úgy alakult, hogy most itt a bázisom. A párom itt dolgozik Kanizsán, én utazgattam, és két éve fogalmazódott meg bennem, amikor ránéztem erre az udvarra és a házra (ez a nagymamám háza), hogy tudnék itt élni. Nyáron nagyon jó Kanizsán, s itt év közben is van helyem, ahol tudok próbálni, workshopokat tartani, ezenkívül pedig élvezem a kertészkedést, a házunk rendezését. De annak is szükségét érzem, hogy néhány nap után kimozduljak innen, például Szabadkára. Egy pillanatra sem akarom hagyni, hogy belesüppedjek az itteni tempóba, miliőbe.

ancsa1

* És itt elkezdtél fogyatékos gyermekekkel foglalkozni.

— Mácsai Mónika a Fény-Bárkával már régebb óta működtet különféle színházi foglalkozásokat. Odacsöppent Oláh Tamás társulatvezető, rendező, és Mónika nemrég engem is meghívott egy kis közös munkára a fiatalokkal. Rögtön elvállaltam, mert izgalmasnak találtam, kihívásnak, hogy mit tudnék én a mozgás segítségével hozzátenni az ő munkájukhoz. Ők egy rövid előadást hoznak létre. Jólesik most ez a munka. Kölcsönösen jól hatunk egymásra, és az az energia, amelyet belefektetek, azonnal megtérül. Mindenki nagyon ügyes. Adunk egymásnak a munka által.

* Azt mesélted, hogy most éppen almákkal dolgoztok.

— Igen. Az alma a kincs. Nagyon fontos, hogy legyen célja, tétje annak, amit csinálnak a gyerekek. Ne úgy képzeld el, hogy kúszni kell az almáért, hanem a részvevőknek egy történetbe ágyazva, a képzelettel játszva kell találniuk valami kincset, ez esetben egy almát, mellyel utána egyensúly-, erőnléti gyakorlatokat tudunk végezni, használhatjuk labdának, s ez fejleszti a koordinációt, koncentrációt.

* Akkor ez számodra most kihívás, nem? Hiszen nem vagy gyógypedagógus, mégis meg kell találnod a formákat, hogy működni tudjon a dolog.

— Olyan kihívás, amely jólesik. Nem „túlakarás”, hanem egy jó időpontban jó helyen való találkozás.

* Eközben Emilija Jagicával is dolgoztok, még ha csak kommunikációs formában is (hiszen ő Berlinben él). Nyáron folytatjátok a próbákat. Ez a Klein House-ban bemutatott közös munkátok folytatása lesz?

— Emiliját Gyulai Zsolték ajánlották nekem, illetve engemet neki. Ezért elhívtam őt, hogy készítsünk egy performance-ot. Neki az volt a vágya, hogy ő mint képzőművész performerként is megjelenjen a színpadon. Ezt én igen izgalmas ötletnek tartottam, mert a performance-ok alatt így konkrétan meg lehet figyelni, hogy milyen nehézségekkel és örömökkel találkozik egy alkotó, miközben a félelmetes fehér papírtól eljut odáig, hogy valamit ráfest, aztán azt talán tönkreteszi, talán átalakítja.

ancsa3

* És a performance-ban te is megjelentél mint képzőművész.

— Kölcsönösen alkottunk egymásra. Ő rajzolt rám, ami lehet, hogy banálisnak hangzik, de ez egy relatív komplex dolog volt. Tehát nagyon jól sikerült a találkozás, pozitívan hatottunk egymásra. Jó volt, hogy végre egy korombeli, fiatal pályakezdő művésszel dolgozok, mert nincsenek köztünk státuszkérdések, őszintén kegyetlenek lehetünk egymással, ami mindkettőnket előbbre visz. Ha azt érezzük, hogy valami nem jó, azt ki tudjuk mondani. Amikor ez a performance elkészült, rájöttünk, hogy talán nem így kellett volna csinálni, s megbeszéltük, hogy januárban, a nagy hidegben, újra találkozunk egy hónapra, és tovább dolgozunk a papírral mint alapanyaggal. Közben én is olvasok, múzeumba járok, és ősi táncok, ritmusok, sziklarajzok, ábrázolások, szimbólumok után kutatok.

* Divatperformance mint színházi forma. Gyurkovics Róna cipőinek rendeztél már két divatbemutatót, most Evetke ruháinak készült egy újabb divatperformance. Izgat téged ez a forma? A divatnak színházi keretet adni?

— A divatbemutató eleve érdekes műfaj. A színházi emberek általában azt gondolják, hogy ezzel nem is kell foglalkozni, én viszont nagy lehetőséget, szabadságot látok abban, hogy tizenöt percben bemutassak valamiféle komplexitást, kontextusba helyezzem azt a bizonyos cipőt, ruhát, táskát stb. Fontos hangsúlyozni, hogy iparművészekről beszélünk, a vállalkozás és művészet határa ez. Lényeges, hogy milyen az anyag, melyet felmutatnak. Az én feladatom az, hogy a kompozíciók, koreográfiák, etűdök által megmutassam a ruhák világát, és kiemelkedjen belőlük a háromdimenziós, tizenöt perces élmény.

* Akkor mondhatjuk, hogy ez egy új színházi forma?

— Nem tudom. Ami biztos, hogy szabadságot ad számomra, nincs előre meghatározott recept. Ez nem újdonság, de felénk még mindig inkább a „catwalkos” divatbemutatók a népszerűek, amikor is a modell egy ruhában végigvonul a kifutón. Akikkel viszont én dolgozom, azok mind színészek, tanodások, árad belőlük a kreativitás.

* És itt fordított a helyzet, hiszen a ruha (jelmez) a kiindulópont. A színházban a jelmez sokkal később kerül képbe.

— Aleksandra Pešićtyel már csináltunk hasonlót. Ő elkészített egy jelmezt, melynek volt egy világa, s azt kellett megmozgatnom. Köldök volt a projektum címe, és a PQ-ra (Prágai Quadrináléra) is kijutottunk vele.

* S a kezedben már ott van az általad nemrég alapított Streamlet Művészeti Egyesület pecsétje…

— Erre már nagyon nagy szükségesem volt, elsősorban technikai okokból. Immár négy éve nyaranta szervezünk itt, Magyarkanizsán egy nemzetközi workshopot, van egy csapattá érlelődött társaság. A rendezvényt én indítványoztam, mert megismertem külföldi kollégákat, akiktől én magam is szerettem volna tanulni, ezért pedig azt akartam, hogy mások is tanulhassanak tőlük. Kanizsán mindehhez található egy tökéletes tér. A munka be is indult. Az emberek szívesen járnak vissza, fejlesztik a tudásukat. Legtöbbször a butoh-val foglalkoztunk. Ezen a téren nagyon jó létrehozni dolgokat, arra viszont nem alkalmas, hogy hosszú távon promotáljuk is az itt elkészült projektumokat. El kell őket vinni különféle befogadóhelyekre, amihez viszont pályázni kell. Ebben van segítségünkre ez a most létrejött művészeti egyesület.

* Rendezni nem szeretnél? Nem érzed, hogy megértél rá?

— De. Úgy érzem, hogy most már a felelősségvállalásnak azon a fokán állok, hogy megpróbálkoznék a rendezéssel, egy jó csapattal. Nincs túl sok tapasztalatom, de egyre jobban erősödöm, szeretném megmutatni, mit gondolok.

* Hát akkor, kedves színházigazgatók, társulatvezetők, hívjátok Ancsát! Ő már készen áll.

szerző és fotók: Szerda Zsófia

forrás: Hét Nap

Advertisements