A szabadkai Népszínház a Városmajorban járt, a Vasárnapi Hírek meg megírta!

Peter Shaffer: Amadeus, Szabadkai Népszínház, Városmajori Színház Szemle, június 24.

 

Mint egy partitúrát, úgy kezdik játszani Peter Shaffer Amadeusát a szabadkaiak. És bár zeneműként is tökéletesen meg tudják szólaltatni a művet, sőt a színház a színházban effekttel is eljátszanak, ezzel együtt most mégis kevésbé játékos arcát mutatja az unifomalizálhatatlan zseniről szóló darab.

A Béres Attila rendezte remek adaptáció sötétebb tónusú, és komplexebbnek, sokhangúnak mutatja Salieri történetét, amely erre lehetőséget is ad.

Egymásnak feszülések sorát látjuk: küzdenek itt sorssal, istennel, hatalommal, önmagukkal. Mindeközben siker és tehetség viszonyát szemléljük. És látjuk, aki nem köt szövetségeket, nem tud idomulni, és nem ismeri a kompromisszumot, vagy épp a kegyes hazugságot, könnyen elveszik.

Most haragszik rám a császár? – kérdi aggódón Mozart. – Nem, tiszteletben tartja a nézeteidet – hangzik megnyugtatón a válasz.

Aztán apránként mégiscsak belepusztul e nagy „tiszteletben tartásban” a sorba nem illő. Mozart bűne, hogy nemcsak más véleményen van, hanem ellent is mond. Azt pedig nemcsak a legfőbb hatalommal bíró nem képes elviselni, de az alatta lévő hajbókolók sem. És egyik veszélyesebb, mint a másik. Mozart ellehetetlenítése nem látványos, csak épp végzetes: a főhatalom csendben rábólint kivéreztetésére.

A császár veszni hagyja a lázadót, martalékul dobja sleppjének, így marad ő maga tiszta kezű.

Pálfi Ervin Mozart-alakítása rendkívül izgalmas, főként, ahogy fokozatosan hagyja el a virtuóz eszközöket, s mélyül el figurája. Balázs Áron (Salieri) plasztikusan mutatja a sikeres, ámde középszerű rivális döbbent ráébredését, hogy a művészet kohójában a jóság lóf@szt sem ér, és becsapták. Pámer Csilla egészen eredeti Constanze-t játszik. G. Erdélyi Hermina és Körmöci Petronella besúgópárosa szintén remek.

Az előadás kikacsint saját létére is: „Szeretem a takarékos művészeket és művészetet” – mondja II. József, miközben a színen is mindössze néhány szék és egy zongora a díszlet. Mégsem szegényes a látvány, a színen lévők mozgatásával és elrendezésével jól megkomponált s hatásos a kép.

Amely képen igencsak fájó viszontlátni, hogy egy ember tönkretételéhez mily kevés elég, pláne, ha az ellenszegülő elhallgattatásához valamennyien asszisztálnak.

Az uralkodó (Csernik Árpád) így nyugodtan mondhatja mindegyre képmutatón: Hát, jó. Na, de mit lehet itt tenni?

 

szerző: Marik Noémi

forrás: Vasárnapi Hírek

Advertisements