A vajdasági színházak idén is nagy számban vettek részt a kisvárdai Magyar Színházak Fesztiválján. Az élményeket (kritikák, jegyzetek, interjúk formájában) tradicionálisan a Kisvárdai Lapok gyűjti egybe. Ezekből ad a Zsinórpadlás ízelítőt, Ungvári Judit főszerkesztő jóvoltából. A teljes számok elérhetők a http://szinhaz.w3h.hu/kisvardai-lapok webcímen.

Van egy történet. Egy történet, mely egy Holden nevezetű fiúról szól. Meg egy kicsit rólam. Egy kicsit lehet, hogy rólad is. Talán, persze ez mind csak feltevés, egészen apró esély arra is akad, hogy Holden meséje, egy kicsit mindenkiről szól.  Ezt, a Salinger-regényen alapuló kultikus történetet vitték színpadra az Újvidéki Művészeti Akadémia harmadéves diákjai.

Holden a mindenkiben lejátszódó, kihívásokkal teli kamaszkor megtestesülése, aki talán az átlagnál nehezebben birkózik meg a körülötte és vele történő hétköznapi, vérlázító vagy épp tragikus eseményekkel. Nem tudja, mit akar, képtelen megfelelni a társadalom által generált konvencióknak és hamis elképzeléseknek. Tulajdonképpen, mindent egybevéve, csak romlást, hazugságot és cselszövést lát a város utcáin, ami a végletekig kiábrándítja.

Lénárd Róbert, a darab rendezője, igazán kreatív munkát végzett. A valamivel több, mint egy órás előadás alatt az ember úgy érezheti, mintha Holden fejében ülne és valóban az ott kavargó gondolatokat, emlékfoszlányokat kísérné figyelemmel. Az Akadémia diákjai között mesterien vannak leosztva a jelenetek. Nincsen konkrétan egy főszereplő, elvégre a fiút a hat szereplő közösen alkotja. Az egész történetszál egy háromnapos időintervallumban, egy újabb iskolából történő kicsapás után játszódik. Holden, miután mérlegeli helyzetét, úgy dönt, nem érdemes szülei haragjával hamarabb szembenézni, mint szükséges. Épp ezért felkerekedik, azzal a céllal, hogy az elkövetkezendő pár napot elüsse valahol. Azonban kilépve a fagyos, téli utcára, korántsem az a világ tárul elé, amiről egy tizenhét éves álmodozik. Valamilyen oknál fogva szöget üt a fejében a kérdés: Ha télen befagy a parkban lévő tó, mi lesz a madarakkal? Hová tűnnek a vadkacsák?! Megszállottan teszi fel a kérdést magának és mindenki másnak is, de legfőképp a taxisofőröket szereti zaklatni a felvetéssel.  Betéved egy olcsó hotelba, ahol éppen csak megmenekül attól, hogy első szexuális együttléte során egy prostituált lábai között találja magát. Viszont miután nem hajlandó a lánynak többet fizetni, alaposan helyben hagyják. Később volt tanárához menekül, aki ugyan kedves és segítőkész, de olyan módon közeledik az alvó Holden felé, ami ismét futásra készteti a fiút.

Megismerjük családi hátterét, mesél a bátyról, aki hamarosan érte jön, már, ha kiengedik az intézetből. Elmeséli, miért is nem lehetett ott fiatalon elhunyt öccse temetésén: kórházban feküdt, hisz a fájdalom, a harag és a tehetetlenség érzése egyszerre eluralkodott rajta és pusztakézzel törni, zúzni kezdett. Édesanyja és húga meg is jelenik a színpadon. Utóbbi, talán az egyetlen ember, akiben még nem kellett csalódnia, feltétel nélkül szereti és bízik benne. Úgy is mondhatnánk, a húga az egyetlen támasza. A kislány még a karácsonyi pénzét is felajánlja szeretett testvérének, amikor az hazaszökik néhány órára, hogy lássa Phoebet. Azonban a testvéri összetartás nem csak ebben a jelentben ölt alakot a színpadon. Phoebe még arra is hajlandó lenne, hogy világgá menjen a bátyjával, bármit képes lenne elkövetni, hogy imádott testvére ne hagyja hátra.

Annak ellenére, hogy a kamasz lélek mélységét, rétegeit – rendkívül elszántan – kutatja a darab, egy pillanat erejéig sem érezzük vontatottnak vagy monotonnak. Kifejezetten lendületes előadást láthattunk, a diákok (Dienes Blanka, Hajdú Sára, Kőműves Noémi, Verebes Andrea, Búbos Dávid és Nyári Ákos) minden erőbedobásukkal arra törekedtek, hogy hitelesen adják vissza a társadalom korlátai ellen harcoló karakter meséjét. A teret és a kellékeket nagyon ötletesen, kreatívan használták. Az egész színpadot bejárták, belakták a színészek. Ha a jelenet megkövetelte, pillanatok alatt tudtak beképzelt csitriből apácává, kollégiumi szobatársból stricivé alakulni. Játékuk meggyőző, élvezhető, szinte pillanatok alatt elrepül az a 70 perc, amit Holden történetének hallgatásával töltünk. De végül is, hogyan végződik a mese? A fiút kiengedik az intézetből? S ha igen, továbbra is egy lázadó marad, aki nem adja be derekát mások elvárásainak? Esetleg sikerül beiratkoznia egy olyan iskolába, ahol végre olyan ingerek érik, amelyek pozitív hatással lesznek az életére? Minden Holdenen múlik, a befejezést, döntse el a néző maga.

Bucsi Tamara

fotó: Ráthonyi Sára